Pályázatok

Ezen az oldalon olyan hazai és külföldi pályázati lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek a Ókori Gazdaságtörténeti Kutatócsoport tagjai számára, legyenek akár oktatók, akát hallgatók, lehetőséget nyújt szakmai karriejük egyengetésére, kutatásuk finanszírozására.

Felhívás jelentős nemzetközi hatású, kiemelkedő eredményeket elért kutatócsoportok támogatására (KH_18)


Program meghirdetése: 2018. február 27.

Végső beadási határidő: 2018. szeptember 13.

A felhívás célja a kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzése, hogy projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításával újabb, szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó eredményeket érjenek el, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be.

A felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik nyújthatnak be pályázatot, akik eredményeikkel jelentős nemzetközi hatást váltanak ki: van legalább egy 2015. január 1. után megjelent kiváló közleményük, amely nemzetközi szinten a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget ért el a hivatalos megjelenést követő két éven belül.

Az NKFI Hivatal - a magyar tudomány nemzetközi láthatóságának, hírnevének erősítése érdekében - ezzel is ösztönözni kívánja az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat, hogy nemzetközi viszonylatban is jelentős tudományos eredményeket hozzanak létre, amelyeket a tudományos közösség kiválónak ismer el, és amelyekre mások további kutatásokat alapozhatnak. A pályázat lehetőséget kíván teremteni azoknak, akiknek nincs a legmagasabb impakt-faktorú folyóiratokban megjelent közleményük, de az idézettségi mutatók alapján mégis nemzetközileg jelentős hatást kiváltó, elismert kutatási eredményeket publikáltak.

A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el